Emlékeim édenkertje,
Mára minden puszta, sivár,
Szívem mélyén most is ott vár.
Mindennap valamit leltem,
Benne újat felfedeztem,Délután ha jót aludtam,
Gyömölcsfák közt álmodoztam.
Balra a kemence mellett,
Mézkörtefa hessegtetett,Szüntelenül méhek dongták,
Gyümölcsét lyukasra rágták.
Odébb magaslott a büszke,
Ott termett az almakörte,
Alatta a nyuszifészek,Piros tojást rejtegetett.
Jobbról volt a császárkörte,
Nagylelkű fa, bő gyümölcse,Mint egy jóságos nagymama,
Mindig volt valami nála.
Mellette az egresbokor,
Elbújhattam ott bármikor,Hogyha atyám szólongatott,
Mert betörtem az ablakot.
Hátul volt a cseresznyefa,
Őrangyalom keze rajta,Lábam kétszer is megcsúszott,
De ő vigyázva kifogott.
Ott volt az én édenkertem,
Minden, amit kivánt szemem,S közepén egy kis almafa,
Melynek fanyar volt almája.
Mondá nékem édesanyám:
Téli alma, édes bubám...De én akkor nem becsültem,
Csupán télen szürcsölgettem.
Édenemben volt valami,
Felnőtt ember nem értheti,Ott ragyogott a fák között,
Gyerekszívembe költözött.
Álmaimban visszatértem,
Édenemben örvendeztem,S azt a kis almafát láttam,
Mely gyümölcsét nem rágcsáltam.
Roskodozott minden ága,
Csupa piros óriás alma,Odalett a sok gyötrelem,
Újból kisgyerek lehettem.
Gyere velem hát kedvesem,
Minden álmom elmesélem,
Játszhatsz majd a kertemben,
Ha gyerek leszel szívedben.
