Magamat boldognak hiszem,
Tenyerembe hajtom a fejem,
Lényemet elrejtve érzem.
Sír a szorongó szívem,
Sír a benső sötétségem,
Keblem ma ezer kín tépi,
A kősziklát nehéz bot töri.
Tenyeremnek hajlékában,
Létra nyúlik a homályban,
Sekrestyémben ismert ez már,
Bátorítva énreám vár.
Lefele nézni se merek,
Helyben állni még jobban félek,
Az alsó fok mindig sötétebb,
A felső meg kegyesen fehérebb.
Lélek, lépek, reszketve lépek,
Gyenge karom erőtlen remeg,
Nehezen húzom magamat fel,
Szívem diadalt énekel.
Amint egyre fejebb lépek,
Annál inkább jobban félek,
Félek nehogy visszacsússzak,
Sötét mélybe lezuhanjak.
Vágyva-szorongva remélek,
Egyszer majd csak felérek,
Piszkos ruhám ledobhatom,
S karom feléd kinyújthatom.
P.
VálaszTörlés