Mint bűvös mágnessel, magadhoz vonzottad,
Azóta Teérted sokmindent megtettem,
De valahogy, mégis, boldogabb nem lettem.
Parancsolatodért hevesen küzdöttem,
Inam szakadtából kőfalat emeltem,
De hiába bírkóztam gyengeségemmel,
Megtelt a két markom vereségemmel.
Fontos volt számomra sokféle tudomány,
Nagy cselekedetek, emberi csinálmány,
Tehozzád mindennek bizony nem sok köze,
Valóban, mint mondtad, távol állsz Te tőle.
Nem ez az igaz út, most már én belátom,
Nem ez a szűk ösvény, őszintén bevallom,
Nem vezet a célba, melyet megmutattál,
Egyedül Te vagy az, ki életet adtál.
Minden vereségnek egy csupán az oka,
Én akartam lenni napjaim ura,
Gyáva voltam tényleg rádbízni magam,
Veled is, meg nem is, volt a benső szavam.
S ha végre-valahára, lelkem Terád bíztam,
Valahol mindig, egy picike rést hagytam,
Ahol majd ha félek, elfuthatok Tőled,
Óh pedig, én bolond, mit érek nélküled?
Semmit érő szavammal átadom a szívem,
Ismét neked adom ronggyá nyűtt életem,
Jöjj édes Jézusom, birtokold teljesen,
Csipetnyi darab se maradjon énnekem.
P.
VálaszTörlés