Mocsárlében cubbognak,
Bokáig, térdig, derékig,
Van, aki épp nyakáig.
Önfeledten társalognak,
Hasuk fogva kacarásznak,
Nem hasít tőr ágyékukba,
Sem iszonyat a gyomrukba.
Azt mondják, hogy jól megy soruk,
Sosem volt piszkos a lábuk,
Selyempuha talpuk tiszta,
Nem is látott sárt az soha.
Tagadják, hogy bűnük lenne,
Viszket minden botfül töve,
Zöld pázsitnak színes álmát,
Hessegtetve elriasztják.
Finom gyepre hívogat Ő,
Selyemperzsa, dús legelő,
Törülgetjük lábainkat,
Patyolatra talpainkat.
Bárcsak megnyílna a szemük,
Ó, bár hallana a fülük,
Büklögnének botladozva,
Törtetnének zöld pázsitra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése