Kis púpos üldögél fekete öltönyben,
Fején fehér mirtusz, menyasszonyi fátyol,
Oktalan társaság kacagva gúnyol.
Óh, mily balgák vagytok, ti nem is sejtitek,
Különben iránta tisztelettel lennétek,
Hogy ő miért menyasszony megértenétek,
Ki a Vőlegénye, már nem is kérdeznétek.
Mert a gyerek is tudja, s egyből rávágja,
Ki a Vőlegény, kire szívét bízhatja,
Bizony nem más Ő, a Názáreti Jézus,
Benne reménykedik, bűnös, beteg, koldus.
Láttam sok menyasszonyt vérpiros pamlagon,
Menyegzőre mentek, mint egy karneválon,
Láttam az házaspárt sorfal közt vonulni,
Kedvem támadt nekem is virágot szórni.
Ne búsulj te púpos, hiszek én neked,
Nem felejtlek el, és már mindent értek,
Könnyen meglehet, hogy már férjhezmentél,
Jó lenne bizony, ha értem esedeznél.
Én is féltve őrzöm titkos jegyességem,
Senki sem tudja, miért lángol szívem,
Legbenső szobámban jegygyűrűm csodálom,
Ott hol tartogatom tartalék olajom.
