Te aranyszívű János,
Mutasd meg nekem
Miből van a szíved,
Amiért a Megváltó
Úgy szeretett téged.
Esténként a tűznél
Keblére is ölelt,
Hallhattad a szívét,
Amint értünk dobbant,
Láthattad a szemét,
Amint lángra lobbant.
Bárhová is vonult,
Sosem hagyott téged,
Foghattad a kezét,
Meg is csókolhattad,
Esténként saruját
Meg is oldozhattad.
A kereszten szenvedve
Tereád tekintett,
S fiúként adott
Szenvedő Anyjának,
Mikor jóanyát hagyott
Az anyaszentegyháznak.
Búgó-zengő pennát
Adott a kezedbe,
Tenéked juttatta
A jóhírek legszebbjét,
Általad értette
A szeretet lényegét.
Teendőid között
Ha eszedbe jutok,
Vonj néha engem is
Kinccsel telt kebledre,
Hogy öleljen az Úr
Engem is szívére.
János, János,
Te gyöngypergető János,
Szórjad az én lelkem
Minden kincsel tele,
Menyegzőnek napján,
Büszkélkedjek vele.
