Ki van, de mintha nem volna,
Emberöltők sorába,
Mint Tejútba olvadva.
A nevem Porszem,
Mely a hegy lábához ült,
Ádámtól mostanig,
Egy sivatagnyi gyűlt.
A nevem Fűszál,
Mely elhervad holnapra,
Fuvallat kapja fel,
S röppenti kazalba.
De virul a Fűszál,
És csillog a Porszem,
Nem kong a Semmi,
Mert vele van a Minden.
Abba, Pater, jó Atyám,
Mint kisgyerek szólítlak,
Szívem buzgón keresi,
Miként magasztaljalak.
Mert lehajol a Minden
Az egek boltozatáról,
Hogy kikútassa az igazat,
A Semmi szívkamrájából.
Meglátod az igaz érzést,
Nem veted meg amiért kicsi,
Pedig olyannyira pici,
Hogy a Semminek is csupán semmi.
P.
VálaszTörlés