Bárány

Hosszú sorban vonulnak az árnyak,
Halottak temetik halottjukat,
Egy szürke juh a hintót vezeti,
S az elveszett nyáj csendben követi.

Bárány megy elől, botlik a lába,
Nyakába akasztva a Golgota súlya,
Csapzott a szőre, sánta és balga,
Bégetése repedt fazék hangja.

Van aki a sorban így háborog:
Ilyen a nyáj elõtt mit kódorog!
Van aki nevetve fogja a hasát,
Amikor hallja recsegő hangját.

Bizonysága jelét vállain emeli,
Bizonyságul örömest cipeli,
Kancsal szeme oly lágyan csillan,
Mint hűséges kutyának, szíve úgy dobban.

De hogyan is láthatnák a vakok,
Ahogy bordái alatt titkon ragyog,
S mint fénylő lámpás sűrű ködben,
Szövétnek ragyog a sovány mellben.

Bárány voltál, bárány is maradtál,
Terheddel ma már egy ujjal játsznál,
Hátranézel lám, mennyien követnek,
Ámulva nézed, a gyúnyt űzők eltüntek.