Zúg a tücsök ceterája,
Arra jár a szorgos hangya,
Fejét mérgesen csóválja.
Dolgozz tücsök, dolgozz,
Mert eltelik a nyár,
Hideg télnek idején,
A lustának mag nem jár.
De a tücsök egyre csak
Vonót húz, meg hegedál,
Örömhírről kornyikál,
S egy más országról fabulál.
A hangya pedig egész nyáron
Gyüjtögetett magának,
Ej, de esztelen e tücsök,
Mondogatta fűnek-fának.
De a tücsök mit törődött,
Egész nyáron nevetett,
Hamar ősz jött fejére,
Míg a mennyről pirregett.
Mikor a tél beköszöne,
Megpihent a dolgos hangya,
Tele van az éléskamra,
Nem korog a vékony gyomra.
Na, most gyere prücsök tücsök,
Most muzsikálj az ajtómnál,
Most mutasd meg tél idején,
Meleg nyárban miben bíztál.
De a tücsök bizony nem jött,
Csak a fagyos szél kint fütyült,
Hangya, hangya, sokra vitted,
De a kamrád csak kiürült.
Tücsök barát Nálam telel,
Hol a kamra nem ürül ki,
Télen elnyeri életét,
Aki nyáron elveszíti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése