A fal is egyen szalonnát

Éjjel-nappal sötétség,
Vágni lehetne, kopog,
Rátehetnéd a kabátod.

Benne árnyak botladoznak,
Folyvást rosszban sántikálnak,
Egymás szívében vájkálnak.

Zavarodva düllöngélnek, hadonásznak,
Hangtalanul, szájatlanul ordibálnak,
Szemek nélkül könnyet ontnak.

De a kripta barlangjából,
Mint egy kisgyermek álmából,
Szagos istállóból, világosság támad.

Piciny mécses lángra lobban,
S az árnyak megdermednek.
A csodára merednek.

Betlehemes krumplihélyból,
Koldusétel maradékból,
Éhes gyomor fájdalmából.

Sántikálva közelednek,
Nehéz szívek, beteg fejek,
Tágra nyitott sötétségek.

S míg bámulnak ott körbeállva,
Csodás fénytől arcot öltnek,
Összefogják kezeiket.

Világosság benned, örülj hát,
Laktasd jól a föld porát.
A fal is egyen szalonnát.