2021. január 24., vasárnap

Megfertőztetett

Káin kicsalá Ábelt                                              A mezőre, s ott veré fejbe,
Arcán keleti istenek
Kegyetlen nagy gyűlölete.
Nézte, mint kifolyik
A halott testvérének vére,
Ott a földre, a fűbe,
S itta azt be mindörökre.

Átkozottá lett a föld
Azon egy gyümölcs miatt,
Átkozottá lett Káin,
S a föld is az ő lába alatt.
Ha Káinért bú hétszeres,
Rajta bosszúnak jele,
Lámechért hetvenszer hétszeres,
Átok Édentől keletre.

Ma is kiált fel az égre,
Igaz Ábel kiontott vére,
Nem évül, nem fárad bele,
Bosszút követel a lelke.
Mert a vérben lélek van,
Testben lévő élő élet,
Szelleme, mely halhatatlan,
Búsan hagyá itt a földet.

Ma is millió Ábelek vére
Csorog edénybe, csőbe,
Kánálisba, s le a földre, 
Nagy tudósok kémcsövébe.
Keresnek az őssejtekből,
Egérútat ősátokból,
Menekülést a mélységtől,
Meg a második haláltól.

Pedig már kiontatott 
Az áldozat drága Vére,
E megterhelt földre omlott,
Hogy örökre megszentelje.
Átala örök életünk van,
De nem e siralom völgyben,
Nem a titkos laborokban,
Hanem odafönt az égben.

Parányi kis sejtek
Talán nem is kiáltnak,
Az elrabolt életek
Csupán halkan sóhajtnak.
Sóhajuk susogva lebeg,
Mikroszkópok lencséjén,
Steril üveglemezek
Borzongató felületén.

És hogy neked élted legyen,
Bizony felfalod ma őket,
Eme vészes sötétsében,
Hogy mit teszel, nem is sejted.
Testedbe, véredbe veszed
Elrabolt, nem élt éltüket,
Hol van a te szíved, hited, 
Ott sóhajtnak mind tebenned.

Ezidáig bűneid,
Testen kívül maradtak,
Csak parázna vétkeid,
Melyek beléd hatoltak.
De most ezek benned vannak,
Ott száguldnak véredben,
Az ötödik parancsnak,
Nyomasztó kétségében.

Megfertőztetett a föld,
A víz is, meg a  levegő,
Már a vér is méregzöld.
Csak a tűz vörössen élő.
Imbolyog a föld, tántorog, 
Elesik, s nem állhat fel,
Hiába mind háborog,
Nyugalomra már nem lel...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése