Édenkert

Gyerekkorom gyümölcsöse,
Emlékeim édenkertje,
Mára minden puszta, sivár,
Szívem mélyén most is ott vár.

Mindennap valamit leltem,

Benne újat felfedeztem,
Délután ha jót aludtam,
Gyömölcsfák közt álmodoztam.

Balra a kemence mellett,

Mézkörtefa hessegtetett,
Szüntelenül méhek dongták,
Gyümölcsét lyukasra rágták.

                                          

Odébb magaslott a büszke,

Ott termett az almakörte,

Volt alatta nyuszifészek,
Piros tojást rejtegetett.

Jobbról volt a császárkörte,

Nagylelkű fa bő gyümölcse,
Mint egy jóságos nagymama,
Mindig volt valami nála.

Mellette az egresbokor,

Megbújhattam ott bármikor,
Hogyha atyám szólongatott,
Mert betörtem az ablakot.

Hátul volt a cseresznyefa,

Őrangyalom keze rajta,
Lábam kétszer is megcsúszott,
De õ vigyázva kifogott.

Ott volt az én édenkertem,

Minden, amit kivánt szemem,
S közepén egy kis almafa,
Melynek fanyar volt almája.

Mondá nékem édesanyám:

Téli alma, édes bubám...
De én akkor nem becsültem,
Csupán télen szürcsölgettem.

Édenemben volt valami,

Felnőtt ember nem értheti,
Ott ragyogott a fák között,
Gyerekszívembe költözött.

Álmaimban visszatértem,

Édenemben örvendeztem,
S azt a kis almafát láttam,
Mely gyümölcsét nem rágcsáltam.

Roskodozott minden ága,

Csupa piros óriás alma,
Odalett a sok gyötrelmem,
Újból kisgyerek lehettem.

Gyere velem hát kedvesem, 
Minden álmom elmesélem,
Csak úgy lehetsz kertemben,
Ha gyerek vagy a szívedben.