A homokozóban,
Eszembe se jutott,
Hogy nincsen egy barátom,
Pedig nem volt senki más,
Csak a monyók Lali,
De õ is csak akkor,
Ha neki se volt senki.
Aztán kiragadtak
hirtelen,
Az édenkertembõl,Kiûztek keletre,
Bölcsõm melegébõl,
Ott voltam egyedül,
Farkaskölykök között,
Martak is kegyetlenül,
Minden óra között.
S mire megérthettem volna,
Ki is vagyok én,Kint találtam magam,
Az élet sûrûjén,
Ekkor is csak egy volt,
A púpos hátú Vuja,
Hajléktalan szálló,
Kintrekedt lakója.
S aztán elérkezett,
Lelkem drága kincse,Az igazi barátom,
Szemem gyönyörüsége,
De titkos rendeletek,
Rettenetes tervek,
Elragadták õt is,
Hogy csak Tied legyek.
Nem nevezlek szolgának,
Mindent tudtul adtam,Barátomnak mondalak,
Kire mindent hagytam,
S bár egyedül vagy,
De sohasem magányos,
Veled vagyok mindig,
S neked minden világos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése