Dagadva hullámzik a ragyogó égre,
Kandargó gyökere izmosan vándorol,
Mélyen egy kősziklát szorosan átkarol.
Duzzadó kérgének már sűrűk a ráncai,
Mégis a hegyében gyengék az ágai,
Deres ősz harmatja hiába borítja,
Levelei közt még nem kacag alma.
Kishitü kertész csóválja a fejét,
Ez a fa sohasem éri meg termését,
A gyümölcsös földjét hiába foglalja,
Gazdánknak ebből nem lesz semmi haszna.
De egy másik is jön hófehér köntösben,
Fejsze helyett kapát és ásót hoz kezében,
Tövist vág szorgosan, írtja a bogáncsot,
Újuljon a fa, nyíljon sok virágot.
Újra itt az ősz, a termés várt napja,
Most már roskad a fa, hajlik koronája,
Aranyalmát pottyant minden rezdülése,
Az egész gyümölcsös meghajol előtte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése