2008. február 6., szerda

Ha leheleted érzem

Ha tarkómon érzem forró leheleted,
Hivogató szóra, sasszárnyra kelek,
Játszadozva körözök, magasban ívelek,
Felhõket borzolva, könnyedén lebegek.

Zöldpaplanos mezõk, oly messze lent vagytok,
Lankás domboldalak, mögöttem maradtok,
Csodás-félelmetes tárulkozó röptöm,
Furcsán keveredik félelem meg öröm.

Amint a rettegés örömöm elfolytja,
Lassan szintet veszít hitem suhanása,
Hiába próbálok magasba szárnyalni,
Nincsen már erõm visszaemelkedni.

Eléggé küszködök inamszakadtából,
Feszítem a hátam, s karom a javából,
Csak a leheleted, ami felemelhet,
Csak kegyelmed adhat felsegítõ szelet.

Ha tarkómon érzem forró leheleted,
Elhagyja a rettegés, félelem szívemet,
Akkor se néznék vissza a földre,
Ha fehérre festene a Tejútnak föle.

Nem gondolok többé földi gondra, bajra,
Nem tekintek többé életre, világra,
Csak fölfelé nézek, egyedül Terád,
Vágyodva célzom trónodnak jobbját.




1 megjegyzés: