Milyen nagy a Te jóságod,
Szívem tüstént elpattanna,
Nem bírván a boldogságot.
Mennyi szépet teremtettél,
Milyen csodálatos mûved,
Mindezt csupán értünk tetted,
Kiárasztva szereteted.
Néz az ember fel az égre,
Hitetlenül, üres szemmel,
Nem érti, hogy csupán érte
Melegít a Nap fényével.
Nem hiszi, hogy minden csillag,
Õrá kacsint le az égbõl,
És a Hold is csupán érte,
Mosolyog a sötétségbõl.
Minden, ami csúszik-mászik,
Szárazon és tenger mélyén,
Mindez értünk nõ és nyüzsög,
Kezdettõl igen jó lévén.
S ha már mindent megrontottunk,
Magunkat is elveszítve,
Értünk adod önmagadat,
Minden bûnt válladra véve.
Ha megfoghatná piciny elmém,
Milyen nagy a Te jóságod,
Zsákbol raknám palástomat,
S hamúból a koronámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése