Vérengző medve ajtaját szaggatja,
Rettegve vágódom arcal a földre,
Remegve lapulok magam elrejtve.
A résen kilesve csudámra látom,
Kisdedek játsznak ottkinn a páston,
Űgyet sem vetnek az üvöltő vadra,
Erejét szemlélve kacagnak rajta.
Recseg és ropog, inog a kunyhó,
Ádáz rombolónak ugyan meddig gátló,
Jaj szegény fejemnek, hátha beszakítja,
Darabokra szaggat, csak kerüljek mancsába.
Jön a sok háborgás oktalan szívemre,
Szaggató dűh és gyűlölet keblemre,
Beszakítja ajtaját, mint a téli vihar,
Elfújja mécsesét, kioltja azt hamar.
Miként támasszam meg kunyhómnak ajtatát,
Hogyan erősítsem szakadó deszkáját,
Bűnbánat legyen rá kemény vasborító,
Megbocsátás pedig acél torlaszoló.
Mert fizetetlen számláim előttem állnak,
Csendben ott vádolnak, tonnákat nyomnak,
Mihez kezdek majd, hogyha felkönyveled,
Mi lesz a lelkemmel, hogyha számonkéred.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése