Oly kemény a lépcső,
Érc a fagyos járda,
Míly édesen kínzó
A kenyérillat pára.
Mosztikás a bajsza,
Dérfestett szakálla,
Ott remeg a szurtos kéz,
Reménykedve várva.
Alig-alig nyöszörög,
Rongyosan ott kucorog,
Nézd, Picasso látomása,
A lábad előtt kuporog.
Körömcipő koppan,
Lengő dagadt szatyrok,
Mindennapi kenyerek
Oly holnapiak vagytok.
A doboz néha csörren,
De inkább hosszan hallgat,
Pedig morzsát kíván,
Nem egy lakodalmat.
Már nem hideg a lépcső,
A járda sem oly kemény,
Beleszenderedve
Vigasztalást remél.
Könyörögj értem is
Ábrahám ölében,
Hisz Lázárral együtt vagy,
Örökös bőségben.
2008. február 2., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
P.
VálaszTörlés