Vedd el az én gyávaságom

Nem élet-halál kérdése,
Lám, ez űgy csak mindennapi,
Miért kell akkor rettegni,
Mint falevél remegni?

Feszült szívem úgy szorong,
Kifacsart a gyomrom már,
Zsibongnak az idegszálak
Míg a lélek tettre vár.

Társként bíztat bent a szándék,
Tervek forognak szívemben,
Így vagy úgy, szájadon fék,
Helyt állsz majd a küzdelemben.

Tenyér izzad titokban,
Gyötrődésnek gyöngyszeme,
Akaratom gáncsolja
A pillanat ravasz csele.

Hogyan űzzem szívembõl
A gyötrődést s az aggodalmat?
Cselekednék szeretettel,
Belét vetve bizodalmat.

Vedd el Uram gyávaságom,
Gyötrődésem Neked adom,
Bízakodva mondom akkor,
Hív beszédet ott a számon.