Magamat boldognak hiszem,
Tenyerembe hajtom a fejem,
Lényemet elrejtve érzem.
Sír a szorongó szívem,
Sír benső sötétségem,
Keblemet ezer kín tépi,
A kõsziklát nehéz bot töri.
Tenyerem éjszakájában,
Létra nyúl felfele homályban,
Sekrestyémben ismerõs már,
Bátorítva énrám vár.
Lefelé nézni se merek,
Helyben állni még jobban félek,
Az alsó fok mindig sötétebb,
A felsõ meg kegyesen fehérebb.
Lélek, lépek, reszketve lépek,
Gyenge karom erõtlen remeg,
Nehezen húzom magamat fel,
Szívem diadalt énekel.
Amint egyre fejebb lépek,
Annál inkább jobban félek,
Nehogy egyszer visszacsússzak,
Sötét mélybe lezuhanjak.
Vágyva-szorongva remélek,
Egyszer majd valahogy felérek,
Akkor majd ruhámat ledobom,
S két karjom Tefeléd nyújthatom.
P.
VálaszTörlés