Elmondani nem tudom,
Fényképeket mutogattam néked,
De mindig csak a jót, meg a szépet.
Tudod, akartam, hogy megnyerjelek,
Varázsommal bűvöljelek,
A csúnyákat meg odahaza hagytam,
Mélyen a legalsó fiókban.
Óh, míly gyakran elképzeltem,
Gondolatban teregettem,
Megmutattam szégyenemet,
Sóvárogtam megértésed.
De sose jött az alkalom,
Mindezt csupán álmodom,
Így hát, sánta tehozzád a szívem,
Mert féllábát a fiókba rejtem.
Tudod, legszörnyűbb mind e bajban,
Hogy nem nyughatnak a fiókban,
Kirepülnek és üldöznek,
Árnyként mindig követnek.
De ha egyszer megmutatom őket,
Nem nyomasztnak engem már többet,
Pókhálóként lobbannak lángra,
S bátran áll a szívem talpra.
P.
VálaszTörlés