Mocsárlében cubbognak,
Bokáig, térdig, derékig,
Van, aki épp nyakáig.
Önfeledten társalognak,
Hasuk fogva kacarásznak,
Nem hasít tőr ágyékukba,
Sem iszonyat a gyomrukba.
Azt mondják, hogy jól megy soruk,
Sosem volt piszkos a lábuk,
Selyempuha talpuk tiszta,
Nem is látott sárt az soha.
Tagadják, hogy bűnük lenne,
Viszket a botfülük töve,
Zöld pázsitnak színes álmát,
Hessegtetve elriasztják.
Finom gyepre hívogat Ő,
Selyemperzsa, dús legelő,
Törülgetjük lábainkat,
Patyolatra talpainkat.
Bárcsak megnyílna a szemük,
Ó, bár hallana a fülük,
Büklögnének botladozva,
Törtetnének zöld pázsitra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése